top of page
about.jpg

ABOUT

Szaknyelvi oktatással és nyelvvizsga-felkészítéssel már több mint 20 éve foglalkozok - általános és szakmai nyelvből egyaránt. Több mint 10 éve magam is vizsgáztatok több vizsgarendszer keretein belül. Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem angol szakán, majd az ELTE Fordító- és Tolmácsképzésén végeztem, valamint gazdasági végzettségekkel is rendelkezem.

 

Több mint 5 évig oktattam Divatmenedzsment szakos hallgatókat a nemzetközi Mod'Art Divatiskola főiskolai képzésében gazdasági szaknyelvi angolra, írás- és prezentációs technikára, a harmadéveseknek pedig szakdolgozatíró-kurzus tartottam angol nyelven. Büszke vagyok a végzett hallgatóimra és konzulensként is támogattam a munkájukat.

Az elmúlt 6 évben saját nyelvstúdiómat vezetem, ahol személyes és online oktatás keretében tartok órákat, tananyagokat írok és állítok össze, valamint online webináriumokat, tréningeket és interaktív kurzusokat tartok.

Két fő profilom van:

Az egyik a szaknyelvi vizsgafelkészítés és interaktív szókincsbővítés: jogi, gazdasági-üzleti, pénzügyi és idegenforgalmi nyelvvizsgákra, melyeket hosszú évek alatt sajátítottam el és nyelviskolai kereteken belül is végeztem több mint 15 évig.

A másik pedig a Cambridge nyelvvizsga-felkészítés. Az elmúlt közel 20 évben közel 1000 (!) tanulót készítettem fel sikeresen Cambridge Assessment nyelvvizsgákra (CAE, CPE, BEC, ILEC, ICFE). Vizsgahelyi és vizsgáztatói tapasztalatomra alapozva általános angolból CAMBRIDGE C1 és C2 nyelvvizsgákra jelenleg is nagy sikerrel és lelkesedéssel készítek fel hallgatókat.

Várom érdeklődését,

Corvin Beatrix

bottom of page